A településfejlesztés önmagában meglehetősen sok kihívást tartogat, hiszen a városok és községek fizikai valóságának, épített városi és települési szövetének átalakítását, illetve új városok, települések esetében kialakítását jelenti. A 2020-ban megjelenő koronavírus-járvány -mint az életünk oly sok területére- természetesen erre is hatással volt. Felmerülhet a kérdés, hogy pontosan mik a COVID-19 járvány urbanizációs hatásai Magyarországon? Minden bizonytalanság mellett is ki lehet jelenteni, hogy két tényező igen nagy valószínűséggel szerepelni fog a COVID-19 járvány várható tartós urbanizációs hatásai között, további – remélhetőleg a tudomány fejlődésével elkerülhető – járványok bekövetkezése nélkül is: az egyik a távmunka jelentőségének növekedése, a másik a kertvárosi családi házas, vagy nagyon kis társasházas, természetközeli lakhatási formák felértékelődése.
Milyen hatásai lehetnek hazánkban a koronavírus-járványnak az urbanizációra?
COVID-19 járvány urbanizációs hatásai Magyarországon
More Stories
Felnőttképzés: az élethosszig tartó tanulás kapuja
Fontos Tények a Munkaerő Kölcsönzőkről: Amit Minden Vállalkozásnak Tudnia Kell
Tények és Tévhitek a Munkaerő Kölcsönzőkről