Komplex turisztikai beruházás Pogányban

Habár a legtöbb turisztikai fejlesztés a fővárosra és a Balaton térségére koncentrálódik, egy-egy nagyobb beruházás mutatja, hogy az ország más térségeiben is fejlődik a turizmus, amely évek óta a hazai gazdaság húzóágazata, és csak ideiglenesen torpant meg a pandémia miatt.

A hazai turizmus dinamikus bővülésére számít a pandémia után Dr. Zsuffa Ákos turisztikai szakértő, akinek egyik legjelentősebb fejlesztése a Pécs melletti Pogány településen megvalósult Zsályaliget Hotel és Élménypark. A Zsályaliget élménypark turisztikai projekt egy olyan fejlesztés, amelynek megvalósítása során kiemelten figyeltek a fenntarthatósági, környezetvédelmi szempontokra is. A több hektáros élményparkban a gyerekek és felnőttek is jól szórakozhatnak, az üzleti utazók számára pedig egy 40 fős konferenciaterem jelenthet vonzerőt. A szakember fontosnak tartja, hogy a turizmus hozzájáruljon egy térség fejlődéséhez.

A projekt megvalósulásával növekedett a település turisztikai vonzereje, e mellett pedig új munkahelyek is létrejöttek, ami szintén pozitív dolog.