Egy jól működő cégnél is elengedhetetlen a szervezetfejlesztés

Szervezetfejlesztésre minden cégnél, vállalatnál szükség van, amely szeretne hatékonyan működni, elérni a kitűzött célokat, emellett pedig szeretne olyan munkavállalókat, akik elégedettek, ennek megfelelően pedig jól teljesítenek.

A szervezetfejlesztés egyik alapja a diagnózis alapú, interjúkkal alátámasztott módszertan. Ennek köszönhetően meg lehet ismerni a munkavállalók motivációját, azt hogy mivel elégedettek, és mi az, amivel kapcsolatban más igényeik lennének. Melyek azok a területek, ahol a legjobban, esetleg kiemelkedően teljesítenek, és melyek azok, ahol szükségük lenne támogatásra, képzésekre. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a szervezetfejlesztés egy nagyon lényeges pontja a vezetőfejlesztés, hiszen akkor működhet jól a szervezet, akkor teljesíthetnek kiegyensúlyozottan a munkatársak, ha a vezető stabilan a kezében tartja feladatait, és tisztában van azzal, hogy melyik projektet mikor és kinek érdemes delegálni. Ismeri a kollégáit, tudja, hogy kire mely területen számíthat.