Dollármilliárdos üzletemberekkel futhatunk össze az űrben

Hol vannak már azok az idők, amikor a tenisz, a golfozás, vagy éppen a lovaspóló számítottak a felsőbb társadalmi rétegek kikapcsolódásának?

Azt gondolnánk, hogy manapság a jachtozás vagy éppen a sétarepülés a divat, és bár utóbbival egészen jó nyomon járunk, mégsem ezekről van szó. Ugyanis az űrturizmus a gazdagok új hobbija. Egy hónappal a sikeres tesztrepülés után megkapták a Federal Aviation Administration (FAA) engedélyét emberek szállítására az űrbe.  Richard Branson brit születésű dollármilliárdos űrhajós cége, a Virgin Galactic megkapta az engedélyt az amerikai repülésbiztonsági ügynökségtől arra, hogy embereket szállítson az űrbe. Az eddig is tudtuk, hogy például Elon Musknak is elég nagy ambíciói vannak az űrutazást illetően, azonban Jeff Bezos a hónap elején jelentette be egy megható videóban, hogy júliusban ő is és a testvére Mark is a fedélzeten lesz, amikor cége, a Blue Origin elindítja az első kereskedelmi űrjáratát.

Ez azt jelenti, ha holnap úgy döntünk, hogy mi magunk is szeretnénk az űrbe utazni, akkor egészen nagy esély lesz rá, hogy dollármilliárdos üzletemberekkel találkozhatunk ott.